The BlizzFeed

  • 0 Diablo
  • 0 Hearthstone
  • 0 Heroes of the Storm
  • 0 World of Warcraft
  • 0 Overwatch
  • 0 Starcraft
  • 0 Blizzard
  • 0 Activision-Blizzard

Ígéretesnek tűnnek a Diablo 4 itemjei

| Shadereaper

Ahhoz képest, hogy a Diablo 4 a készítők elmondása szerint még a fejlesztés korai szakaszában jár (reméljük hazudnak), az utóbbi néhány hétben rengeteg dolgot megtudhattunk a készülőben lévő ARPG-ről. Ez főleg annak köszönhető, hogy ígéretükhöz hűen, a fejlesztő csapat nagyon nyíltan kommunikál a játékosokkal. Úgy tűnik, hogy valóban olyan játékot akarnak adni nekünk, amilyet mi akarunk.

Az információ áradat legújabb része 2 napja érkezett meg David Kim egy post-jában. Ahogy korábban is ígérte, ebben a post-ban részletesen kifejti a Diablo 4 tárgyaival kapcsolatos irányvonalukat. Először is bemutatja a két alapelvet, ami a fejlesztőket vezérli a játék készítése közben.

Először is tudják, mennyivel élvezetesebbé teszi a játékot, hogyha a tárgyakkal igazán testre szabhatjuk a karakterünket, és úgy játszhatunk, ahogy szeretnénk. Arra törekednek, hogy a játékukat "könnyen megtanulhassuk, de nehezen válhassunk a mestereivé". Ez annyit tesz, hogy bárki elsajátíthassa a játék alapjait, viszont azoknak a játékosoknak sem fog unalmassá válni, akik igazán mélyen el akarnak merülni a játékban. Így a casual játékos sem fog elveszni a részletekben, és a hardcore játékos sem fog unatkozni a 12. perc után.

A második elv, hogy nem akarják egy az egyben lemásolni a korábbi játékaik rendszereit. Meg akarják tartani a korábbi játékok legjobb részeit és azokat továbbfejleszteni. Egyedivé akarják tenni a Diablo 4-et. Ez is teljesen jogos megközelítés, nem hiszem, hogy túl sokan örülnének neki, hogyha a Diablo 2 Copy+Paste-elt rendszereit kapnánk vissza. Ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy a készítők sok ellentétes véleményt is kaptak a játékosoktól ebben a témában és tisztában vannak vele, hogy nincs olyan megoldás, ami mindenkinek 100%-ban megfelelne. Ennek ellenére a rengeteg visszajelzésnek hála, előálltak pár ötlettel, ami szerintük jó irányba mutat.

Ezzel együtt mindenkit emlékeztetnek, hogy ezek az ötletek a tervezés nagyon korai szakaszában vannak, egyáltalán nem véglegesek és a vártnál sokkal korábban is osztják meg őket a közönséggel.

A rajongók visszajelzéseinek elemzése 2 fontos pontra világított rá az item-ekkel kapcsolatban. először is az item-ek affix-ainak lényeges részét kell képezniük egy karakter erejének. Másodszor pedig, ezeknek az affix-oknak érdekes és fontos döntések elé kell állítaniuk a játékosokat. Nem szabad csak az alapján fegyvert választanunk, hogy melyiken van a nagyobb szám az első sorban. Az ilyen affix-okkal elérhető az a pont, amikor nem fogja minden játékos ugyanazt a fegyvert keresni ugyanazokkal az értékekkel.

Hogy teljesítsék ezt a 2 pontot, egyrészt:

  • Növelni fogják a lehetséges affix-ok számát a tárgyakon (Magic (kék), Rare (sárga) és Legendary (narancs) item-eken egyaránt), másrészt
  • Bevezetnek 3 új stat-ot:
    • Angelic Power: Növeli a buff-ok és gyógyítások erejét.
    • Demonic Power: Növeli a debuff-ok és DoT-ok erejét.
    • Ancestral Power: Növeli az on-hit effektek esélyét (mint a Crushing Blow)

Ezeknek a stat-oknak az elsődleges hatásukon felül talán nagyobb jelentőségük az lesz, hogy lesznek olyan affix-ok a tárgyainkon, amik csak bizonyos mennyiségű Angelic Power felett válnak aktívvá.

Ahogy a képen is látszik, ez a tárgy ad a karakterünknek +15 Angelic Power-t, tiszta sor. Viszont nézzük csak mi van lejjebb? Ha van legalább 50 Demonic Power-ünk, akkor kapunk +1 szintet a Devastation képességünkhöz. Ezzel szemben, ha van 40 Angelic Power-ünk, akkor kapunk +25% Cold Resist-et. Innentől kezdve nagyon érdekes döntések előtt állunk. Melyik ér nekünk többet? Megvan más forrásból a szükséges Cold Resist-ünk? Akarjuk használni a Devastation képességet? Esetleg mindkettő? Vagy egyik sem?

Itt egy másik példa. ha van 55 Demonic Power-ünk, akkor kapunk ettől a tárgytól 25% Fire Resist-et, ha 60, akkor meg még +2 szintet is kapunk a Char to Ash képességünkhöz. Viszont, ha van 55 Ancestral Power-ünk, akkor van 10% Crushing Blow Chance-ünk. Aki esetleg nem tudná, a Crushing Blow a Diablo 2 egyik legjobb affix-e. Ha bejön az a 10%-os esély, akkor a támadásunk célpontja elveszíti a meglévő életpontjainak 1/4-ét. Pofás kis képesség. És ismét választás előtt állunk. Eddig mindenhol Demonic Power-t gyűjtöttünk? Akkor ez a Crushing Blow, sajnos nem túl hasznos nekünk. Viszont lecserélhetjük a tárgyainkat és ha mindenünkön Ancestral Power van? Akkor nem hogy megkapjuk azt az esélyt a Crushing Blow-ra de az a 10% is több lesz, hiszen az Ancestral Power alapból növeli a Crushing Blow esélyét.

Attól szerencsére nem kell félni, hogy valami tárgy használata Ancestral Power-hez lesz kötve. Bármelyik karakterünk használhatja majd a fenti tárgyakat. Viszont bizonyos Affix-okat csak akkor kapunk meg, ha teljesítjük a követelményeket. Ennek az újításnak a segítségével egyrészt megelőzhető, hogy a Legendary képességek teljesen háttérbe szorítsanak minden mást, valamint maguk az affix-ok is érdekesebb választásokat tárnak a játékosok elé.

A következő fontos változtatást a szemfülesebb olvasók biztosan felfedezték a két fenti példa item-en: A vértekről levették az Attack stat-ot, a fegyverekről levették a Defense-t, az ékszerekről pedig mindkettő lekerült. Ahogyan David Kim is kiemeli, az Attack és Defense stat-nak csak annyi jelentősége van, hogy megmutassa melyik itembase az erősebb. Erre jönnek még rá az affix-ok, amik rendesen megkeverhetik a paklit. Ha látunk két Rare item-et és az egyik affix-ei pont nekünk valók, a másikon meg olyan dolgok vannak, amik számunkra haszontalanok, akkor teljesen mindegy, hogy a második Attack stat-ja magasabb, a kerekterünk összességében gyengébb lesz tőle.

Azt is leírta, fontos elismételnie: a tárgyak a karakterek erejének csak egy részét fogják képezni. Ezek mellett ott lesznek még a képességek szintjei, a karakter szintje, a talent fák és az endgame fejlődési rendszer (Ami jelenleg is lázas fejlesztés alatt áll #NoMoreParagon).

És akkor most a hab a tortán: Ancient Legendary tárgyak... Úgy ahogy vannak, mennek a kukába. Ez volt a játék bejelentése után az egyik legtöbbet bírált részlet. Úgy tűnik a játékosok túlnyomó hányadának nem jelent nagy szórakozást, hogy ugyanannak a Legendary tárgynak kicsivel erősebb változataira kelljen vadásznia. Viszont hála a közösség visszajelzéseinek, a készítők előálltak egy lehetséges megoldással, ami nagyon is jónak tűnik számomra.

Egyrészt fontosabbá akarják tenni a Rare tárgyak szerepét az endgame-ben, másrészt jobban elmélyíti a tárgyak rendszerét. Annyi a lényeg, hogy bevezetnek egy új Consumable tárgyat (így hirtelen a Ramaladni Gift-hez tudnám hasonlítani, ez az a tárgy a Diablo 3-ban, amivel a fegyverünkre csinálhatunk egy socket-et). A tárgynak egyelőre nincsen neve, ugyanúgy szörnyektől drop-olhat, mint minden más és csak az endgame-ben eshet. És hogy mi a hatása? Lesz rajta egy véletlenszerűen választott Legendary képesség, amit a tárgy felhasználásával hozzáadhatunk bármelyik nem Legendary tárgyunkhoz!

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ez szerintem hatalmas ötlet. Képzeljétek el, hogy van egy tökéletesen Roll-olt Rare tárgyatok és a legnagyobb mészárlás kellős közepén pottyan egy ilyen Legendary "Pömszötty"(#ElnevezésBejegyzésAlatt), amivel ehhez az amúgy is fain tárgyhoz hozzáadhattok egy új képességet, amitől a build-etek isten módból feljebb lép isten-császár módba. A játék rendszereinek szempontjából is nagyszerű ötlet, hiszen így a legjobb affix-okkal rendelkező Rare cuccok sosem lesznek értéktelenek, ráadásul azoknak a játékosoknak is ad egy extra elérhető célt, akik mindenképpen szeretnék a karakterük és a játék határait feszegetni.

Egyelőre ennyit tudtunk meg a Diablo 4 loot-járól, de ahogyan elnézem a fejlesztők kommunikációját, nem fogunk unatkozni a játék megjelenéséig. Szerintem a fent felsorolt változtatások egytől egyik pozitívak, sokan a Diablo rajongók közül pedig úgy gondolják, hogy ez a valaha hallott legjobb bejelentést, amit valaha olvastak. Természetesen David Kim továbbra is arra kéri az összes rajongót, hogy osszák meg velük véleményüket a fórumokon és dolgozzanak együtt velük egy újabb (remélhetőleg korszakalkotó) játék elkészítésén.